fociesszék

A KÖNYV

Borsi-Kálmán Béla írta az egyik legjobb – ha nem a legjobb – futballkönyvet, Az Aranycsapat és a kapitányát, tizenegy évvel ezelőtt, de az a kötet csak azt az egy kiadást érte meg. A szerző közben egyes részeket folyóiratokban, tanulmánygyűjteményekben újra közölt, majd gondolt egyet, és idén – számos új írással kibővítve – együtt megjelentette. Ez a Pszeudo-fociesszék. Az alábbiakban ezt és a 2008-as opuszt együtt taglalom.

álmán Béla írta az egyik legjobb futballkönyvet

A futballkönyvek többsége szórakoztató. Élvezetes, bulváros stílusban íródott, kellemes olvasmányok, amelyeket többnyire egy ültő helyemben olvasok el, szinte falva a betűket. Később sem okoznak csalódást: ha évek, évtizedek múlva veszem elő őket, újra meg újra felvidítanak, bármennyire is „le vagyok targiázva”. Leginkább az könnyíti meg olvasói újrafelhasználásukat, hogy amint letettem őket, már semmire sem emlékszem belőlük. Habkönnyű, de többnyire üres írásművek. Örökifjú újszülötté varázsolnak, akinek minden vicc új.

Borsi-Kálmán Béla könyvei viszont nehezek, sokszor fejfájdítók. A szerző rengeteget idéz (sokszor feleslegesen), túl sokat foglalkozik önmagával – főleg különböző sérelmeivel-, ráadásul csapongva, meglehetősen fegyelmezetlenül ír, azaz: túlírja szövegeit. Ja, és még egy dolog, amiben művei különböznek a fociskönyv-termés nagy részétől: évek múlva is világosan emlékszem rájuk. Azokat nem lehet megjegyezni, Borsi-Kálmán Béla (a továbbiakban: BKB) könyveit viszont nem lehet elfelejteni – és nem azért, mert annyira megszenvedek befogadásukkal. A tartalmuk,
az üzenetük miatt. Azért, mert mondanak valamit a labdarúgásról, leginkább a magyar futballról, mégpedig fontosat és mélyet.

Teljes cikkért kattints ide!