Két név, egy ember, legalább egy tucatnyi sztori. Ez mind Visnyei Gyula, vagy ahogyan az Egyesült Államokban ismerik, (Double Deuce and Triple E, the One and Only) Juli Veee. A magyar foci kánonjában roppant kevés szó esik róla, sokan még soha életükben nem hallottak Visnyei Gyuláról, Juli Veee-ről meg aztán főleg nem. Persze, vannak olyanok, akiknek dereng ez a név, hallottak egy-két vicces történetet a kölyökfejjel Puskás Ferencet tárcsázó Amerikába disszidált focistáról.
A tengerentúlon mégis az egyik megkerülhetetlen név, amikor az amerikai labdarúgás története körül forog a diszkusszió. Magára húzhatta az USA válogatottjának mezét, az egyik legjobbja és legeladhatóbb neve lett az útkeresés szakaszában járó Államok focijának, elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy San Diegó-i dinasztia születhessen egy major ligában. A Vasfüggöny mögül érkezve vált a szólásszabadság élharcosává a ’80-as évek amerikai sportközegében. Hol varázslónak, mágusnak, betörhetetlen vadlónak, szabadszájúnak, hol egyszerűen csak a teremlabdarúgás filozófus királyának nevezték.
Az alábbiakban Budapestről eljutunk San Diegóba, betekintést nyerünk abba, hogy milyen nehézségekkel küzdött a labdarúgás az USÁ-ban, hogyan lett belőle mégis „amerikai álom”. Emellett megtudjuk, hogy miért vonultatták vissza kétszer is a 22-es mezt San Diegóban, főhősünk hogyan fordult a festészet felé, és hogyan tört Ronald Reagan babérjaira az amerikai–szovjet kapcsolatok ápolása érdekében.
A NAGY HÁTRAARC
Főhősünk nem mindig viselt a nevében egymás után három magánhangzót, pláne nem három „e” betűt. 1950. február 22-én Visnyei Gyulaként látta meg a napvilágot Budapesten. Gyerekként, ahogyan a kor légköre „megkövetelte”, ő is a labdarúgással kelt és feküdt.
Mai fejjel hanyagul megjegyezhetnénk, hogy „nyilván” ő is tehetséges volt. Vagy ahogyan Lakat T. Károly fogalmazott egy Visnyeivel készített interjúban: „akkoriban annyi volt a jó kölyökjátékos, mint égen a csillag” (erre Visnyei ugyanitt gyorsan meg is jegyezte Lakat T.-ről: „technikás voltál, jól rúgtál, de lassú voltál, mint a tetű”). Ezért nem ment csodaszámba, hogy a Vasasnál hamar felfigyeltek a játékára. Visnyei Gyula pedig elindult azon a lépcsőn, amiről nagyjából a harmadik fok után mégis inkább leugrott.