Borsi-Kálmán Béla írta az egyik legjobb – ha nem a legjobb – futballkönyvet, Az Aranycsapat és a kapitányát, tizenegy évvel ezelőtt, de az a kötet csak azt az egy kiadást érte meg. A szerző közben egyes részeket folyóiratokban, tanulmánygyűjteményekben újra közölt, majd gondolt egyet, és idén – számos új írással kibővítve – együtt megjelentette. Ez a Pszeudo-fociesszék. Az alábbiakban ezt és a 2008-as opuszt együtt taglalom.
A futballkönyvek többsége szórakoztató. Élvezetes, bulváros stílusban íródott, kellemes olvasmányok, amelyeket többnyire egy ültő helyemben olvasok el, szinte falva a betűket. Később sem okoznak csalódást: ha évek, évtizedek múlva veszem elő őket, újra meg újra felvidítanak, bármennyire is „le vagyok targiázva”. Leginkább azonban az könnyíti meg olvasói újrafelhasználásukat, hogy amint letettem őket, már semmire sem emlékszem belőlük. Habkönnyű, de többnyire üres írásművek. Örökifjú újszülötté varázsolnak, akinek minden vicc új.
Borsi-Kálmán Béla könyvei viszont nehezek, sokszor fejfájdítók. A szerző rengeteget idéz (sokszor feleslegesen), túl sokat foglalkozik önmagával – főleg különböző sérelmeivel-, ráadásul csapongva, meglehetősen fegyelmezetlenül ír, azaz: túlírja szövegeit. Ja, és még egy dolog, amiben művei különböznek a fociskönyv-termés nagy részétől: évek múlva is világosan emlékszem rájuk. Azokat nem lehet megjegyezni, Borsi-Kálmán Béla (a továbbiakban: BKB) könyveit viszont nem lehet elfelejteni – és nem azért, mert annyira megszenvedek befogadásukkal. A tartalmuk, az üzenetük miatt. Azért, mert mondanak valamit a labdarúgásról, leginkább a magyar futballról, mégpedig fontosat és mélyet.
Fő kérdése: hogyan, mitől süllyedt ilyen mélyre labdarúgásban az egykori világelső? Ez további kérdéseket vet fel, amelyek közül az első már nagyon régóta kínoz minden magyar szurkolót és szakembert: miért vesztettünk az 1954-es VB-döntőben? A szerző az okok közül a legfontosabbnak azt tartja, hogy Puskást lerúgták az NSZK elleni 8-3 alkalmával, de azért, mert feleslegesen cukkolta Liebrichet. Ez az arrogancia fosztotta meg vezérétől, egyúttal a világ legjobbjától a magyar csapatot – folytatja BKB, majd az elbizakodottság történeti-társadalmi hátterét kezdi el boncolgatni. A könyvnek ez az egyik fő erénye: jól vegyíti a társadalomtudományi felkészültséget a fociban való jártassággal. Borsi-Kálmán Béla ugyanis történészprofesszor, rengeteg könyv szerzője, egyúttal a hatvanas évek nagy Fradijának labdazsonglőr, de nem elég erőszakos és ezért a tartalékba szorult játékosa.