A kormány 2014-ben döntött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program elindításáról, amelynek első ütemében folyamatosan épülnek a XXI. századi körülményeket biztosító új létesítmények.
Kistarcsán összesen 404 millió forintból készült el a tornaterem. A kivitelezés költségeit teljes egészében központi költségvetési forrás fedezte, tehermentesítve a helyi önkormányzatot a fejlesztéssel járó terhek alól. Az ünnepélyes átadóra május 31-én, 14 órától került sor. Solymosi Sándor köszöntőjét követően meglepetés érte a résztvevőket: A város polgármestere, mint volt tornász, néhány gyakorlatot hajtott végre az antwerpeni 1920-as olimpiát megjárt tornász lovon.
(Anno megígérte, hogy bemutat egy lólengést, ha Kistarcsának lesz egy sportcsarnoka.) A bemutatót követően a Simándy József Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárának, Torkosné Sárközi Enikőnek külön eme az alkalomra írott versét adta elő Liber Dominika, majd Baranovszky Henrietta és Balogh Esztet, a Marcipán SE sportolóinak akrobatikus tornabemutatóját láthatták a meghívottak, akik szintén az iskola tanulói. Bartus Emese felső tagozatos tanuló pedig Karinthy Frigyes Lógok a szeren című művét mondta el.
Ezután Vécsey László, a körzet országgyűlési képviselője, majd Sárfalvy Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, őt követően pedig dr. Boros Anita vagyon gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár tartotta meg ünnepi beszédét.
Ezután Solymosi Sándor polgármesterrel kiegészülve együtt vágták át az átadást jelképező nemzeti színű szalagot. Görbe József atya, a Római Katolikus Egyház nevében felszentelte és megáldotta a városi sportközpontot. Riskó János lelkész, a Református Egyház hívei nevében pedig áldását adta a sportcsarnokra Az ünnepség végén Solymosi Sándor polgármester a projekt minden résztvevőjének megköszönte a munkáját.
Köszönetét fejezte ki:
- dr. Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkárnak,
- Sipos Juditnak, az NSK projektvezetőjének áldozatkész közreműködéséért
- Scheibe Ágnesnek, a Kiszugló Kft. ügyvezetőjének a jól átgondolt tervezésért,
- Türkné Tóth Beátának, a BMSK Zrt. műszaki ellenőrének mindenre kiterjedő figyelméért, gondos munkájáért,
- Kovács Norbertnek, az NSK főigazgatójának együttműködő munkájáért,
- Esze Györgynek, az E-Builder Kft. ügyvezetőjének, Gerencsér Andrásnak, a Laterex Építő Zrt. elnök vezérigazgatójának és Baranyai Zoltánnak, a Laterex Építő Zrt. általános termelési igazgatójának az első osztályú kivitelezésért,
- Asztalos Béla és Kálmánchei Zoltán építésvezetőknek, hogy télen-nyáron, A szélsőséges időjárás ellenére is kitartottak és helytálltak
Forrás: kistarcsai híradó 2017 / 6. szám