Cikkek és hírek: tudd meg mi történik a pályán

‘K.K.’ 89-93
Ápolt bajusz. Hátul egy kicsit hosszabbra hagyott frizura. Gyors léptek. Már a tizenhatoson belül. Éles sípszó. Tizenegyes. Átadja, át szokta, már megszokta. Ezt legalábbis. Öklök a magasban, a szögletzászlónál összeölelkezik

A futballzseni
Vannak érdemtelenül felkapott futballcsillagocskák, túlértékelt bálványok – de olyanok is, akiket méltatlanul agyonhallgatnak. Magyar források még Mezey Györgyről vagy Dzsudzsák Balázsról is több dicsérő szót írtak le, mint Egri-Erbstein Ernőről, pedig az utóbbi Bukovihoz, Guttmannhoz mérhető kaliberű edző volt – ehhez képest sokan egyáltalán nem is hallottak róla.

A csapat neve Rába Vasas ETO!
1981-ben a Magyar Népköztársaság ugyanolyan messze volt az Egyesült Államoktól, mint manapság. A Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóit ugyanakkora távolság választotta el a CBGB-ben iszogató „punkoktól”.

Önmagától senkit se lehet megmenteni – Varga Zoltán
(Disszidálása) Varga „dobbantásával” kapcsolatban két fő narratíva terjedt el. Az egyszerűség kedvéért az elsőt nevezzük kommunistának, a másikat antikommunistának. Az első szerint Varga tette árulás, mert a futballista – aki az 1968-as ötkarikás játékokon részt vett magyar labdarúgó- válogatott első számú kulcsjátékosa volt – hallatlan módon éppen az olimpia előtt, ráadásul esküjét megszegve hagyta cserben csapatát és egyben hazáját is.

Maradona megdönthetetlen utolsó csillanása: Emlékezetes pillanatok
Alig hat hónappal korábban Budapest IV. kerületében a fehér sportszár, világoskék nadrág és a fehér mez még hihetetlen színben tűntette fel a Buenos Aires-i hacukát. A Megyeri úton összegyűlt nagyjából húszezer ember nem mert, vagy inkább nem akart belegondolni abba, hogy mi fog történni a magyar fővárostól még mindig elképzelhetetlen távolságra fekvő Buenos Airesben fél esztendő múlva.

Aranycsapat előtti aranykor gyökerei
Szegedi Péter: Az első aranykor. Akadémiai Kiadó, 2016. A magyar futball narratívái erősen Aranycsapat-centrikusak. Puskásék az utókor számára sokáig frusztráló bezzeg-gyereknek számítottak, elvégre minden idők egyik legjobb focicsapatát, amely egy