varga zoli

Önmagától senkit se lehet megmenteni

Ő volt a legkedvesebb futballistám (így, múlt időben). Nemcsak sportolói zsenialitása miatt vagy azért, mert Fradi-szurkoló vagyok, és ő 1968-ig az FTC-nek szerzett sok-sok dicsőséget. Engem főleg a személyisége fogott meg.

Megindított, hogy zabigyerekként se az apja, se az anyja nem szerette, és emiatt interperszonális kapcsolataiban képtelenné vált az ősbizalomra, szeretetre és annak elfogadására is; ehelyett az anonim ezerfejű Cézár rajongásától vált függővé, és azért is imádott annyira edzeni, mert zsonglőri technikájával, már-már cirkuszi mutatványaival újra meg újra tapsot csalhatott elő a közönségből. Közel állt hozzám a világidegensége, a mizantrópiája, a maximalizmusa, az, ahogy megvetette a gagyizást, a kontraszelekciót, a nepotizmust, de még a hibái: paranoid megnyilvánulásai, összeférhetetlensége is, és az is, hogy folyton antiszociálisnak, deviánsnak bélyegzik.
A magyar labdarúgás Coriolanusát, lényeglátóját láttam benne. Fanatizmusát, intoleranciáját is elnéztem, mert hitelesnek tartottam, kivételnek ott, ahol a belülről szétrothadtság, a cinizmus, a már-már újfajta morbus hungaricussá vált kóros hazudozás a főszabály. (Akkor még szimpatikusabb volt számomra a küldetéstudat, az ádáz prófétaság.)

kklte fociológus, varga zoli

Aztán…e cikk megírására készülve elkezdtem kutatni az élettörténetét, pályáját, és a véleményem megváltozott. Az alábbiakban négy területen veszem szemügyre a vele kapcsolatban elterjedt történeteket: disszidálása, az Albertről írt trágár vers, a Bundesliga-bundabotrányban játszott szerepe és a nagy Ajaxban való szereplése vonatkozásában. Mindegyik esetben igyekszem új szempontokat is felvillantani, továbbgondolásra sarkalló kérdéseket feltenni, időnként válaszokat is adni.

Teljes cikkért kattints ide!