Kurt Deswert 1979-ben született Leuvenben. Angol – német szakot végzett Brüsszelben. A 2003/4-es tanévben az ELTE Holland tanszékének anyanyelvi lektoraként Budapesten dolgozott. Jelenleg a flamand közösség tanácsa elnökének kabinetfőnöke. Aftrap in Brussel (Kezdőrúgás Brüsszelben) című könyvét 2016-ban Belgiumban beválasztották az év tíz legjobb sportkönyve közé. Brüsszelben beszélgettünk.
A belga futball sokadvirágzását éli. Mennyi szerepe lehetett ezekben a sikerekben annak, hogy nem nagyon létezik kollektív belga nemzeti identitás, és Belgium már csak ezért sem zárkózott el soha a külföldi hatások elől?
Valóban folyamatos külföldi hatásról beszélhetünk. A belga kluboknál gyakran dolgoztak külföldi trénerek. A Bosman-szabály bevezetése előtt igazából Belgiumban volt a legliberálisabb a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó szabályozás. A klubok vezetői mindig is igyekeztek vonzóvá tenni a bajnokságot, és megteremteni a lehetőségét, hogy mind több külföldi játékost alkalmazhassanak. Miközben a legtöbb nagy bajnokságban, például Spanyolországban vagy Olaszországban, korlátozták vagy egyenesen tiltották a külföldi játékosok szerepeltetését, addig a belga klubok mindenféle kerülőutakon elérték, hogy csapatonként öt külföldi léphessen pályára.
Ennek is köszönhető, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években olyan szép sikereket értek el a nemzetközi kupákban a belga klubcsapatok. Csakhogy egyre kevesebb jó játékos állt a nemzeti válogatott rendelkezésére. Felfutása nagyrészt néhány nagy tehetség (Ceulemans, Gerets, Scifo, Degryse) feltűnésével magyarázható. Olyan világszínvonalú kapusokkal kiegészülve, mint Pfaff és Preudhomme, egészen kiváló volt a keret.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kilencvenes évekig, amikor a belga klubok még viszonylag jól fel tudták venni a versenyt a nagy futballhatalmak csapataival, a belga topjátékosok szinte kivétel nélkül a hazai bajnokságban játszottak. Egyáltalán nem ment ritkaságszámba, ha egy belga klub valamelyik nemzetközi kupa negyeddöntőjéig vagy elődöntőjéig jutott, vagy bekerült a döntőbe. Az 1990-es világbajnokságra kiutazó válogatott keretében például tizenöt olyan játékos szerepelt, aki abban az évben legalább az elődöntőig jutott a két nagy nemzetközi kupa (KEK, BEK) egyikében. Ez azért bizonyos minőséget feltételez. A kilencvenes években, a Bosman-szabály bevezetése után és a piac robbanásszerű átalakulásának következtében (amiben a televíziós jogok játszották a fő szerepet) aztán gyorsan vége lett ennek az aranykornak.