Ferencváros Dél-Amerikában: amikor a Zöld Balett táncolt a Maracanában

Bár egy 5–1-es vereség a Camp Nouban nem az a visszatérés volt, amiről a szurkolók álmodtak, a Ferencváros hosszú idő után, 25 év száműzetést követően újra visszatért a Bajnokok Ligája elitjébe. A Fradi neve nemcsak Magyarországon cseng ismerősen – az 1960-as években Albert Flórián révén legendává vált csapat már korábban is hagyott nyomot a világfutball térképén. Az 1929-es dél-amerikai turnéjuk például olyan esemény volt, amiről a mai napig nosztalgiával beszélnek Brazíliában és Argentínában.

A turnék kora – és a kétkedés kezdete

Az első világháború után divat lett, hogy európai klubcsapatok nyáron Dél-Amerikába utaztak. São Paulo, Rio de Janeiro, Montevideo és Buenos Aires a futball szentélyei lettek, ahol a vendégcsapatok próbálták lenyűgözni a közönséget. Csakhogy idővel az argentin sajtó és közvélemény szkeptikussá vált – főleg a brit és spanyol klubokkal szemben, akik nem mutattak semmi újat. A Plymouthot például 1924-ben a leggyengébb professzionális csapatként írták le, míg a Chelsea-ről azt írták, semmit sem lehet tőlük tanulni.

Ekkor jött a Ferencváros – és teljesen más szintet hozott

1929-ben Ferencváros 14 mérkőzéses turnéra indult Dél-Amerikába. A budapesti zöld-fehérek komoly fegyverténnyel érkeztek: háromszoros magyar bajnokként, 1928-ban a Mitropa Kupa győzteseként és a Rapid Wien elleni 7–1-es győzelemmel a tarsolyukban. A csapatot Tóth István irányította, a keretben ott voltak a válogatott klasszisok: Takács József, Obitz Gábor és Bukovi Márton is.

Brazília: vereségek, de elismerés

A Julius Caesar nevű hajó fedélzetén megérkező Fradi elsőként São Paulóban játszott, ahol 2–1-re nyertek egy helyi válogatott ellen. Rio de Janeiróban viszont gyengébb eredmények születtek: döntetlen Amerika ellen (1–1), majd 5–2-es vereség a Palestra Italiától. Mégis, a helyi sajtó lelkes volt: a Jornal do Brasil szerint ők voltak „az utóbbi évek legjobb csapata”, játékukat pedig technikásnak, rövid és pontos passzokkal telinek írták le.

Argentína: kezdeti közönyből tömeghisztéria

Buenos Airesben elsőre csak 5000 néző volt kíváncsi a River Plate elleni meccsre – „az érdektelenség igazságtalansága” – írta La Nación. A Fradi azonban gyorsan bizonyított: 4–3-ra győzött, és a közönség szívét is elnyerte. A sajtó ujjongott: „Ferencváros kétszer is győzött – az ellenfelet és a közönséget is meghódította.”

Ezután legyőzték a Racinget is (2–1), majd következett a csúcs: mérkőzés az argentin válogatott ellen augusztus 10-én. A stadion megtelt, mindenki látni akarta a „Zöld Balett” mozdulatait. Carlos Spadaro, az argentin csapat egyik játékosa így emlékezett:
„A Ferencváros volt a legjobb csapat, amit valaha láttam. Úgy játszottak, mintha olvasták volna egymás gondolatait.”

Bár az argentinok végül 2 gólt szereztek az utolsó tíz percben és megnyerték a meccset, a Ferencváros játékstílusa sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint az eredmény.

A sajtó és a futballszakma meghajolt

A turné utolsó meccsén újra legyőzték a Racinget (2–1), majd hazafelé São Paulóban 2–1-es vereséget szenvedtek. A La Nación újságírója, Dinty Moore így fogalmazott: „A Ferencváros nem hidegen hatékony, mint az angolok, és nem vehemens, mint a spanyolok. Az ő játékuk valami sokkal közelebbi hozzánk.”

A La Argentina pedig azt írta: „Olyan minőséget hoztak, amit már évek óta nem láttunk az argentin pályákon.”

Elmaradt világbajnoki visszavágó

A közönség és a szakma egyaránt reménykedett, hogy a Ferencváros és a dél-amerikai válogatottak ismét találkoznak az 1930-as első világbajnokságon. Ez azonban nem valósult meg: a közép-európai országok – Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia – inkább a Genfben megrendezett Nations Cupra koncentráltak, amit végül az Újpest Dózsa nyert meg.

Összegzés

Ferencváros 1929-es dél-amerikai turnéja jóval több volt, mint barátságos mérkőzések sorozata. Ez a körút volt az, amely bebizonyította: a magyar futball – különösen a dunai iskola – világszinten is versenyképes. A „Zöld Balett” örökre beírta magát nemcsak a magyar, hanem a brazil és argentin futball emlékezetébe is.

Forrás