2025-ös labdarúgó-világbajnokság

A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága

Véget értek a világbajnokság csoportmeccsei, feltérképezhettük az erőviszonyokat, volt néhány komoly “meglepcsi”- Mészöly Kálmán szavával élve – , és ezen felbuzdulva összegezzük a nyolc csoport nyolc komoly tanulságát, hol kisebb, hol nagyobb összefüggésben a pályán látottakkal.

1) Akinek a csillaga leáldozott: Akinfejev

 

Az oroszok 1-ese, aki egész karrierjét a CSZKA Moszkvánál töltötte. Az Uruguay elleni meccsig egyetlen védést sem mutatott be. Persze, a szaúdiak és az egyiptomiak sem tornáztatták meg nagyon, de egy gólt azért így is beszedett Egyiptom ellen. A harmadik körben aztán már volt dolga Igornak, aki amellett, hogy hét kapura tartó lövésből négyet hárított, háromszor a hálóból kotorhatta ki a labdát. Most pedig készülhet a spanyolok ellen, akik Suárezéknél is nagyobb nyomást gyakorolhatnak majd a kapujára.

Nem mondom, hogy pocsékul teljesít, sem azt, hogy még nem villanthat nagyot, egyszerűen csak Akinfejevben sokkal több volt annál, hogy elkényeztetett portásként strázsáljon moszkvai őrhelyén egész pályafutása alatt. 2004-ben és még utána is bőven lett volna lehetősége egy topklubba igazolnia, de most 32 évesen már nem valószínű, hogy egy BL-ben is erős csapat kezdő kapusként számítson rá.

A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága
A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága

 

2) A legerősebb kiscsapat: Irán

Ki merné kiscsapatnak titulálni manapság Belgiumot, Horvátországot, Uruguayt, Svájcot vagy Mexikót? Ezek a csapatok mind továbbjutottak annak rendje és módja szerint, még ha a hatpontos Mexikónak volt is miért izgulni a harmadik fordulóban. A kiesettek közül nyilván ott az óriás Németország, a kőkemény Szerbia, a nagyot küzdő Nigéria, vagy a többre érdemes Lengyelország. De ezen csapatok játékoskeretének összértéke mind bőven 100 millió euró felett van, így kicsinek cseppet sem nevezhetnénk.

Viszonyításképp a legkisebb értékkel Panama válogatottja bír: az ő keretükben szereplő játékosok összértéke mindössze 8 millió euró, míg a legdrágább csapata a franciáknak van, ahol ez az összeg  1,08 milliárd euró. Ez alapján az összesítés alapján tehát a százmilliós keretekkel nem rendelkezők közül Irán tette a legjobb benyomást a csoportkörben. Négy gyűjtött pontjukkal akár tovább is juthattak volna à la Argentína. Spanyolország ellen egyetlen megingástól eltekintve levették a pályáról Diego Costát. Egy győzelmet is begyűjtöttek némi szerencsével Marokkó ellen.

3) A torna kapusa eddig: Schmeichel

Bár joggal pályázhatott volna erre a címre a mexikói Guillermo Ochoa is, szegény csak beszedett három gólt az utolsó csoportkörben. Igaz, nagyon egyikről sem tehetett. De a németek elleni produkciója kitűnő, és a Dél-Korea ellen is csak egy Son-löket fogott ki rajta. Ennél mondjuk ki is jött az a hátránya, ami miatt nem igen kelendő játékos. Történetesen, hogy 185 cm alatti kapusról van szó. Ezzel szemben a dán óriásfi, Schmeichel kis híján 190 cm, és eddigi egy kapott gólja miatt a tornán a legjobbak közé kell soroljuk.

Még akkor is, ha például Muslera, vagy az egy meccsen védő Mandanda eddig gólt se kapott – de egyiküknek sem kellett nagyon megerőltetnie magát. Bár tény, a Leicester kapusa is inkább csak napozott a franciák ellen, viszont az, hogy ők és nem a peruiak jutottak tovább, nagyban neki is köszönhető: két parádés védése is volt azon a meccsen. Cueva tizenegyesénél meg  addig szuggerált, amíg az fölé nem lőtte a labdát.

Teljes cikkért kattints ide!

kistarcsa 1938

Nemcsak Puskásék voltak óriások

Első focis könyvem, a mára szó szerint ronggyá olvasott Felejthetetlen 90 percek még Orth Györgyöt tartotta minden idők legjobb magyar játékosának. Felnőttként kellett rájönnöm: 1964-ben még nem lehetett a „disszidens” Puskásékat értékükön kezelni. Túlpolitizált labdarúgó-közvéleményünk azóta átesett a ló másik oldalára…

A magyar futball nagy sikereit eddig hajlamosak voltunk a kommunista időszaknak tulajdonítani. Mindenekelőtt természetesen az Aranycsapat jóvoltából, de a dicső ötvenes évek mellett ott volt a hatodik évtizedekben Alberték nemzedéke is – mindezekhez képest pedig kissé megfeledkeztünk az 1945 előtti trófeákról. Volt ebben reális értékítélet is, elvégre ki versenyezhetne Puskásékkal, azaz minden idők tán legjobb csapatával?
És volt benne része annak is, hogy 1945 és 1989 között a korábbi társadalmi rendszerek idején elért eredmények többé-kevésbé a háttérbe szorultak.

Felejthetetlen 90 percek

A horror VB-je is volt ez…Az olaszok a franciák ellen. Forrás: Schirner Sportfoto/DPA/PA Images

E hiány pótlására vállalkozik a Dénes Tamás – Szegedi Péter szerzőpáros Az 1938-as VB-ezüst …és ami mögötte van című kötetével. A könyv cseppet sem előzmények nélküli. Mind Dénes, mind Szegedi rangot vívott ki magának – előbbi sok nagyon informatív és alapos futballtörténeti munkával, utóbbi pedig két nívós futballszociológiai traktátussal, amelyek közül Az első aranykor – A magyar foci 1945-ig ráadásul a most publikált opusz által felölelt korszakot is taglalja. Van „konkurensük” is: Andreidesz Gábor történész szintén érdekes és szakszerű, de kevésbé széles merítésű 1938 – A párizsi ezüstje még 2013-ból.


A teljes cikkért kattints ide »

kklte kisrtarcsa bajnoki rajt

Bajnoki rajt!

Tisztelt Uraim!

A bajnokság a tervek szerint szeptember második hétvégéjén 8-9-én rajtol!

Bankett!
A kistarcsai cápa presszóban lesz, 2018. augusztus 31-én este 6 órai kezdettel.
A bankettre szeretnénk kérni a résztvevők számát csapatonként, legkésőbb augusztus 27-ig leadni, mert a kajához számolnunk kell a létszámmal.

Sorsolás
2018. augusztus 28-án kedd este 18:30-kor. Helyszín cápa presszó!

További információk!
A bajnokságot mindkét osztályban a megbeszélt 12-12 csapattal szeretnénk elindítani. A várható nevezési díj összege 130.000 Ft  + fejenként 1500 Ft lesz. Az időpontok várhatóan nem változnak, szombat délután és vasárnap délelött rendezzük a mérkőzéseket. 

elsők

Török Foci Csodája: A 2002-es Világbajnokság

Akik szeretnek elmerülni a negativizmusban, még válogathatnak is. Sirathatnak mélyről felemelkedő, de a végcél előtt elbukó héroszokat (Törökország, 2002 és Ghána, 2010), de fájlalhatják az istenek alkonyát is, azaz a Zidane vezérelte Gallhon 2006-os kudarcát és a brazilok négy évvel ezelőtti katasztrofális lebőgését.

2002: a 0–8-aktól a bronzéremig

A török futballra a nyolcvanas évek közepén igencsak rájárt a rúd. Kétszer is 8-0-ra kaptak ki az angoloktól, ebből egyszer otthon (!), de mi is 6-0-ra vertük őket Isztambulban. Pedig nem mindig voltak ők pofozógépek. Törökország fosztotta meg 1956-ban egy 3-1-gyel akkor másfél éve tartó veretlenségétől az Aranycsapatot, és ez nem volt kicsúszott eredmény, mert az ötvenes években a félholdasok középcsapatnak számítottak Európában. Szinte minden nagycsapatot elkaptak egyszer; tehették is, mert Turgay kapus Európa-klasszis volt, két csatáruk, Metin és Lefter pedig a Serie A-ban is – az utóbbiban Nizzában is – profiskodott. Klubcsapataik közül a Fenerbahcse a BEK-ből 1959-ban kiverte a Csepelt, a Galatasaray pedig négy év múlva a Fradit, igaz, utóbbiak odakint lázasan játszottak, mert vesztükre beoltatták magukat trópusi betegségek ellen. A Fener aztán 1964-ben a KEK-ben a nyolc között harmadik meccsre kényszerítette a később majdnem-kupagyőztes MTK-t, a Göztepe Izmir pedig 1969-ben „csak” a Dózsától elszenvedett 1-4 és 0-4 miatt nem jutott be a VVK döntőjébe.

A nyolcadik évtized vége felé aztán elkezdődött egy lassú, de biztos fellendülés. Ennek alapjait a belgazdasági és belpolitikai konszolidáció teremtette meg, amit – a limestől keletre ismerős konstelláció! – Kenan Evren tábornok 1980-ben bevezetett diktatúrája tett lehetővé, amely véget vetett az országban évek óta uralkodó káosznak. A tőke ismét biztos talajt érzett a lába alatt, és a labdarúgásba is áramlani kezdett. A német földön élő törökökkel való kapcsolatokat kihasználva, német edzőket és játékosokat hívtak az országba, és tanulni kezdtek.

Kisvártatva jöttek az eredmények is. Az 1996-os EB-re még csak kijutottak, de a 2000-esen már nyertek is, és ugyanebben az évben érték el a török foci máig legnagyobb sikerét: a Galata UEFA Kupa-győztes lett! A japán-dél-koreai kooperációs vébére már egy tapasztalt, önmagában bízó, de egyúttal sikeréhes gárda utazott ki.

Erényeiket már Brazília ellen is csillogtatták, hiszen az 1-2 alkalmával alaposan megizzasztották a nagy tekintélyű dél-amerikai csapatot, és még ma is sokan emlegetik, hogyan esernyőzte be Ilhan Mansiz Roberto Carlost. Az ugyancsak ügyes costa ricaiak ellen 1-1-re döntetleneztek, a gyenge kínaiakat pedig egy sima 3-0-lal intézték el, ezzel pedig csoportjukból továbbjutottak. A meglepetések VB-jén ezután a fél-házigazda Japán elleni 1-0 következett, itt Ümit Davala fejesgólja döntött, majd a címvédő franciákat a világbajnokság nyitómeccsén verő Szenegált ugyanilyen arányban győzték le, ezúttal – az azóta szerencsére eltörölt – aranygóllal. És láss csodát: Törökország – igen, Törökország – máris a négy között találta magát!

A világ közben megtapasztalhatta, milyen messzire jutott játékuk az egykori pofozógéptől. A törökök félelmetesen pressingeltek (ma is jobban védekeznek a középpályán, mint hátul!), kiválóan kontráztak, és meg nem alkuvó küzdőszellemük mellett pompásan kevertek, gyorsan és pontosan passzoltak. Rüstü hibátlanul védett (a török kapusok csak később szoktak rá arra, hogy beadásoknál „a rokonok elé” jöjjenek ki), középpályán Emre Belözoglu box-to-box zakatolt, elöl pedig Ilhan – ő sérülés miatti, korai visszavonulása után műkorcsolyázó lett (!?) – és a „Boszporusz bikája”, Hakan Sükür maga volt a veszedelem.

Teljes cikkért kattints ide!

A szarkák és a Premiere league

Kevin és David: Newcastle United sztorik a Premier League-ben

„Azt szeretném, hogy az emberek álmodjanak a kedvenc klubjukról. Szívünk mélyén mindnyájunknak álmodozónak kellene lennünk. Néhányan ennek az ellentétei, akik azt mondják: „mi ezt nem tudjuk”, de amikor megkérded őket, hogy mégis miért, nem kapsz választ. Nos, én azt mondom, „miért ne?”


Kevin Keegan és a Newcastle United viharként vonult végig az angol labdarúgáson az 1990-es évek közepén. Keegan újra álmodozókká tette a geordie-kat, aminek egyenes következménye lett az is, hogy az évek előrehaladtával egyre nehezebben élték meg az álmok rendszerint tavaszra beidőzített szertefoszlását. Keegan a városnak adta a Szórakoztatókat, akikből azonban egyszer sem lettek Trófeaemelők. David Ginola nem csak egy volt az Entertainers közül, de megtestesítője volt annak a filozófiának, amit Keegan vallott, és rabul ejtette a világ felé addig kissé zárkózott angol focit. Önkéntes száműzetésének legfényesebb napjait Newcastle-ben élte meg, aminek végén két fantasztikus góllal intett búcsút a várostól.

Mese Kevin Keegan Newcastle-jéről, a Premier League első igazi rivalizálásáról, és egy szerencsés franciáról, aki „nem csak úgy nézett ki, mint egy isten, de úgy is játszott (persze, hogy igazságosak legyünk az istenekhez, az evangéliumok nem említik, hogy Jézus Krisztus sárga lapot kapott volna állandó műesésért a nagy jeruzsálemi derbin)”.

KEEGAN, AZ UTOLSÓ SZALMASZÁL

 

Newcastle United szurkolónak lenni az 1990-es évek elején nem volt leányálom. A Szarkák a II. világháború óta igazi jojócsapattá váltak, akik hol az első osztályban, hol a másodikban bukkantak fel egy-egy rövidebb időszakra. Egy idő után valóságos önmarcangolássá vált hétvégenként kizarándokolni a St. James’ Parkba. A mélypontot talán az 1992-es Oxford elleni 5-2-es vereség jelentette, amivel a Newcastle a másodosztály utolsó helyén találta magát.

A klubvezetés kérdően tekintett a csapat argentin edzője, Osvaldo Ardiles felé, akinek romantikus elképzelése a geordie-k feltámasztásáról addig csúfos kudarcba fulladt. Ardiles terve az volt, hogy a pályán és azon kívül is borzasztóan hektikus klubot hosszú távon a saját identitás újraépítésével lehet sikerre vinni, ami azt jelentette, hogy leginkább fiatal, saját nevelésű játékosokkal próbált új képet fabrikálni a Newcastle Unitednek.

Kevin Keegan. Legenda, ikon, egy igazi jelenség a brit futballban.
Kevin Keegan. Legenda, ikon, egy igazi jelenség a brit futballban.



Az eredmények azonban nem Ardilest igazolták, ráadásul a vezetőség sem volt túlzottan optimista, amikor a “hosszú táv” kifejezést olvasták az argentin tervében. Hatványozottan igaz volt ez akkor, amikor az angol futball a Premiershippel fejest ugrott az ismeretlenbe, ami viszont mesés gazdasági haszonnal is kecsegtetett. Miután megváltak Ardilestől, és kinevezték a klub élére a teljesen zöldfülű Kevin Keegant, a tyneside-iak sem gondolták, hogy röpke pár év múlva csapatukra és a Premiershipre úgy tekintenek majd, mint egy tökéletes házasságra.

A teljes cikkért kattints ide »