Kategória: Cikkek

Edmundo élete: Zseni vagy őrült? A brazil futball fenegyereke

Edmundo, pályán és azon kívül

Edmundo, a „Féktelen Fenevad” – zsenialitás és botrány kéz a kézben

Kevés futballista osztotta meg annyira a közvéleményt, mint Edmundo Alves de Souza Neto – vagy ahogy a világ ismerte: Edmundo. A brazil csatár technikai képességei alapján akár Pelé vagy Romário nyomdokaiba is léphetett volna, de a karrierje mégis inkább a kihagyott lehetőségekről, botrányokról és fegyelmezetlenségről szólt. A pályán egy géniusz, azon kívül pedig egy időzített bomba volt.

A pályán: gólok, cselek, zseniális megmozdulások

Edmundo 1971-ben született Niteróiban, és már fiatalon kitűnt technikai tudásával. A Vasco da Gama színeiben robbant be a köztudatba, majd megfordult olyan brazil nagycsapatokban, mint a Palmeiras, Flamengo, Corinthians vagy a Santos. Pályafutása egyik csúcsa az 1997-es szezon volt, amikor 29 góllal a Brazil Série A gólkirálya lett, és bajnoki címet nyert a Vasco da Gamával. Akkoriban a világ egyik legjobb formában lévő támadójaként tartották számon.



Később Olaszországban is próbálkozott, többek között a Fiorentina játékosa lett, ahol Roberto Baggio lehetséges utódjaként tekintettek rá. A Serie A-ban azonban sosem tudta igazán kihozni magából a maximumot – részben saját viselkedése, részben a kultúrsokk és fegyelmezetlenség miatt.

A válogatottban: nagy nevek árnyékában

Bár Edmundo tagja volt az 1998-as világbajnoki ezüstérmes brazil csapatnak, csak epizódszereplőként számítottak rá. Az ő korában a brazil válogatott támadósorában Romário, Bebeto, Ronaldo és Rivaldo uralták a terepet, így a „Fenevad” nem tudott stabil helyet kiharcolni magának a Seleçãoban. Összesen 39 válogatottsággal és 10 góllal zárt.

A pályán kívül: botrányok és szélsőségek

Ami igazán híressé (vagy inkább hírhedtté) tette Edmundót, az a pályán kívüli viselkedése volt. Elképesztő történetek keringenek róla:

  • 1995-ben születésnapi buliján élő állatokat (tigriseket, majmokat) bérelt egy privát partira, miközben csapata éppen kiesés ellen harcolt.

  • Egy 1999-es ittas vezetéses autóbaleset során három ember vesztette életét. Bár Edmundo túlélte, és végül nem került börtönbe, a közvélemény szemében ez örök bélyeget nyomott a nevére.

  • Klubjai gyakran megelégelték a viselkedését – sokszor pereskedés és nyilvános sárdobálás követte a szerződésbontásokat.

Az öröksége: „Mi lett volna, ha?”

Edmundo tipikus példája annak, amikor a tehetség nem elég. Ha csak a futballtudást nézzük, könnyedén ott lehetne a legnagyobb brazil csatárok között. De pályafutása mindig a botrányokról, az önromboló viselkedéséről és a kihagyott lehetőségekről szólt. Karrierje végére még visszatért a Vasco da Gamához, ahol közönségkedvencként búcsúzhatott, de a brazil futball történetének legnagyobb „Mi lett volna, ha?” alakjaként maradt meg az emlékezetben.

futball elhúzódó rendszerváltozása, 1986–2015

Kései búcsú Teleki Páltól

Alig emlékszünk rá, pedig ő lőtte a magyar válogatott első világbajnoki gólját. Kései nekrológ egy újabb, ezúttal futballtörténészi vendégposzt formájában.
Üdvözöljük körünkben Sándor Misi vendégszerzőnket, az egyik legjobb magyar futballtörténészt, akivel anno együtt jártunk a Tóth Árpád gimibe Debrecenben, na meg Loki-meccsre. Misiről csak annyit, hogy A magyar labdarúgás története című (társszerzős) ötkötetese Spirót juttatta eszembe, aki anno az Ikszekről azt mondta: olyan könyvet akart írni, amely alatt beszakad az asztal. Nos, A magyar labdarúgás története alatt beszakad, és nem a terjedelme miatt.



Mihály főbb művei:

A debreceni futball képes kalauza, 1899- . Debrecen, DVSC Futball Szervező Zrt., Debrecen, 2010.
Dénes Tamással közösen: Futballtörténelmi lecke – nem csak fiúknak. Viktória, Budapest, 2003; Markos, a Bocskai büszkesége. Imi Markos visszaemlékezéseivel. Viktória, Budapest, 2012. Bajnokcsapat! A magyar labdarúgás 14 bajnok klubjának története. Campus, Debrecen – Budapest 2011.
Dénes Tamással és B. Bába Évával közösen: A magyar labdarúgás története.

  1. köt.: Amatőrök és álamatőrök (1879-1926),

  2. köt.: Profikorszak vb-ezüsttel (1926-1944),

  3. köt.: Aranykor (1945-1966),

  4. köt.: Szocialista profizmus, 1967-1986,

  5. köt.: A futball elhúzódó rendszerváltozása, 1986–2015.
    Campus, Budapest – Debrecen, 2013-2015.

Teleki Pál a magyar válogatott mezében
Teleki Pál a magyar válogatott mezében

Teleki Pál 1906. március 25-én született Békéscsabán. Apja, Teleki István szíjgyártó, anyja, Zsibrica Judit háztartásbeli. Evangélikus vallásúak. Testvérei: Judit, István és Ilona.

Teleki Pál az Aradi MTE (a későbbi AMEFA) törpecsapatában kezdett futballozni 1921-ben, családja akkor Aradon élt. 1926-ban a Temesvári Kinizsi (CS Chinezul Timişora) labdarúgója lett, melyben 1927 végéig játszott. Az 1926-1927-es szezonban bajnoki aranyat szerzett a bánáti lila-fehérekkel. Egyetlen alkalommal – 1927. május 11-én Jugoszlávia ellen (0:3) – tagja volt Bukarestben Románia nemzeti válogatottjának. A román kútfők Paul Teleky, esetleg Pavel Teleki néven tüntetik fel.

Családja 1926-ban hazatelepült Békéscsabára. Teleki Pál 1928. január 1-jén érkezett Debrecenbe. (Érdekesség, hogy útlevél nélkül, ideiglenes engedéllyel jött át Érmihályfalvánál a határon.) A Bocskai FC utóbb 2600 pengőt fizetett a Temesvári Kinizsinek érte, ami átszámítva 75 000 lejnek felelt meg.

Teljes cikkért kattints ide!

Kovács Kálmán a magyar pályákon harcolja ki a tizenegyesek tömkelegét

Kovács Kálmán kalandjai Franciaországban

Ápolt bajusz. Hátul egy kicsit hosszabbra hagyott frizura. Gyors léptek. Már a tizenhatoson belül. Éles sípszó. Tizenegyes. Átadja, át szokta, már megszokta. Ezt legalábbis. Öklök a magasban, a szögletzászlónál összeölelkezik a belgával. Hol őt szolgálja ki, hol ő szolgálja ki őt. Kiabálás a kispadról. Lassan negyven éve ez megy. Már megérti, de mégsem az igazi. Beszélgetne. Magyarul. Magyarországon. Csere. Rendszerváltás. Mégis marad. A négy-három-három. Honvágy. Nem bűn az. Renault 19. Az is úgy gurul, mint az olasz sportautók. Csak az elvárások mások. Magasabbak. Neki elég, ha hétvégén betalál. A címlapok nem kellenek. Hogy betaláljanak. Gól. Tizenegyes. Gól. Büntető. Mi lehet Kispesten?

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az utóbbi 30 esztendő legjobb magyar idegenlégiósa, ha tehette volna, itthon maradt volna egész pályafutása során? Ha nem olyan állapotok uralkodtak volna Magyarországon, mint a rendszerváltást megelőzően (és követően), elképzelhető, hogy Kovács Kálmán a magyar pályákon harcolja ki a tizenegyesek tömkelegét, és rúgja a gólokat számolatlanul hosszú éveken át. Ahhoz viszont, hogy profi labdarúgó legyen, megkeresse azt a 70 ezer dollárt, amit elérendő célként kitűzött maga elé, külföldre kellett igazolnia. És ha már ott volt, letette a névjegyét. Nem találta meg Eldorádót, ahogyan kortársa, Détári, nem vitt el minket a hedonizmus világába, ahogyan Döme. Mégis az európai topfutball vérkeringésében pödörte bajuszát, tevékeny részese lehetett egy világszínvonalú akadémiával rendelkező vidéki kiscsapat igazi felemelkedésének, de saját két szemével láthatta azt is, hogy milyen ereje van a labdarúgásnak a mindennapi életben, a politikában, még az olyan „fejlettebb” államokban is, mint Franciaország.

K.K. ’89-93 – hogyan lett egy honvágytól gyötört magyarból Franciaország második legeredményesebb csatára?
Kovács Kálmán a magyar pályákon harcolja ki a tizenegyesek tömkelegét

AZ AJA FELEMELKEDÉSE

Népessége alapján Auxerre-t nem sorolhatjuk a legnagyobb francia városok közé. A fővárostól, Párizstól nagyjából kétórányi autóútra található települést mindössze 39 ezer fő lakja, ami magyar viszonylatban nagyjából Dunakeszinek felel meg. Saját régiójában, Burgundiában is csak a negyedik legnagyobb városként tartják számon, nem meglepetés, hogy hasonló kategória alapján Franciaország első 120 városa között sincs Auxerre. A futballszeretőknek mégis sokkal ismerősebben cseng a Yonne folyó partján fekvő városka neve, mint több más 100-200 ezer főt számláló településé.



Bő félévszázadnyi szunnyadás után, mialatt az AJA az alacsonyabb osztályokban, az amatőr ligákban múlatta az időt, 1961-ben Bonnefoy abbé úgy dönt, hogy a csapat jövőjét rábízza annak 23 esztendős játékosára, a helybéli Guy Roux-ra. A mindössze húszas évei elején járó Roux szűk egy évtizedig látja el játékos-edzőként a feladatát, majd 1970-től csak utóbbi tisztségére, az edzősségre koncentrál. Ez a döntés viszont korántsem azt jelentette, hogy eggyel kevesebb feladatot vállalt volna magára Guy Roux. Éppen ellenkezőleg, ettől kezdve a klub minden egyes rezdülését szem előtt tartotta, a klub felett teljes irányítást eszközölt, ami az edzések levezénylésétől egészen a szomszédos farmerekkel történő, „pályakarbantartó” kecskékről folyó tárgyalásokig terjedt. Az egyre komolyabb edzői feladatokat pedig úgy volt kénytelen ellátni, hogy egyetlen „szakmai továbbképzése” egy egyhónapos kirándulás volt Londonban, a Crystal Palace csapatánál, akik akkoriban az angol negyedik vonalban vitézkedtek.

Teljes cikkért kattints ide!

A futballzseni

A futballzseni

Vannak érdemtelenül felkapott futballcsillagocskák, túlértékelt bálványok – de olyanok is, akiket méltatlanul agyonhallgatnak. Magyar források még Mezey Györgyről vagy Dzsudzsák Balázsról is több dicsérő szót írtak le, mint Egri-Erbstein Ernőről, pedig az utóbbi Bukovihoz, Guttmannhoz mérhető kaliberű edző volt – ehhez képest sokan egyáltalán nem is hallottak róla.

Bliss a labdarúgásba is kellően beásta magát, és nagyon informatív mű született tollából.
Bliss a labdarúgásba is kellően beásta magát, és nagyon informatív mű született tollából.

Ezt a hiányt igyekszik pótolni az Akadémiai Kiadó remek fociológiai sorozatának, a Kanárinak újabb darabja. A szerző, Dominic Bliss korábban széleskörű érdeklődésről tett tanúbizonyságot: publikált szabadidősportokról éppúgy, mint arról, hogyan küzdjünk a másnaposság ellen, vagy tartsunk hatásos beszédet egy legénybúcsún. Ezek után némi szkepszissel vettem a kezembe a könyvet: vajon a futballhoz is ért ez a(z önjelölt) polihisztor?



Nos, a válasz: igen. Bliss a labdarúgásba is kellően beásta magát, és nagyon informatív mű született tollából. Az alábbiakban előbb röviden ismertetem a főhős pályáját, majd három kérdéskörre koncentrálok: Erbstein sistemájára,az ún. kávéházi futballra és arra, miért lett elfeledett futballhős (különös tekintettel a Holocaustra).
Ami a játékos-pályafutását illeti, Erbstein nem volt minőségi labdarúgó: a „szegény ember MTK-jaként” elhíresült BAK-ban inkább durvaságával tűnt ki. A „zsidó futball” képviselőjeként ő is megfordult az USA-ban, majd edzősködni kezdett Olaszországban (ez azért volt lehetséges, mert ott akkoriban a fasizmus még nem volt antiszemita).

Az olasz fociban ebben az időszakban furcsa kettősség érvényesült. Míg a játékosok piacán xenofóbia (tilos volt külföldieket játszatni), az edzőin ennek ellentéte volt megfigyelhető, az idegenek közül pedig előszeretettel szerződtettek trénereket honfitársaink közül. A magyaros technika és a Mussolini-rezsim ridegen katonás „sacro egoismo”-jának interakciója hozzájárult a sajátos olasz célfutball kialakulásához, és ebben hősünknek kiemelt szerep jutott. Alsóbb osztályú klubcsapatoknál elért sikerei nyomán figyeltek fel rá a Torinónál, ahol minden idők egyik legnagyobb klubja, az Il Grande Torino sikerkovácsa lett.

Teljes cikkért kattints ide!

kklte bajnosgág

A csapat neve Rába Vasas ETO!

Hogyan lett a remény szigete a magyar futball térképén a Verebes vezette ETO, és miért hasznos manapság is erről beszélnünk?

The name of this song is New Feeling. That’s what it’s about – szólal meg David Byrne, a Talking Heads együttes frontembere az 1981-ben kiadott (élő felvételeket tartalmazó) lemez első számát megelőzően. Hangja nem túl erőteljes, mégis érezhető benne a magabiztosság. Az első mondat után hatásszünet. Magabiztosság, ami abból fakad, hogy tudja: miről énekel, miért énekel. Az „Új Érzésről” szól az egész. Az aktuális dal is, meg az is, ami körülötte van.

1981-ben a Magyar Népköztársaság ugyanolyan messze volt az Egyesült Államoktól, mint manapság. A Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóit ugyanakkora távolság választotta el a CBGB-ben iszogató „punkoktól”. Győrből nagyjából 7.000 kilométerre kell integetni, hogy New Yorkból viszonozzák az üdvözlést. Mégis, az említett évben úgy tűnt, a két város egy levegőt szippantott.

Verebes József 1941-ben elrugaszkodik a Haller tértől, hogy 40 évvel később egészen nagy lendülettel landoljon a magyar futball lágyan ringatózó pocsolyájában. Ezzel az ugrással pedig olyan hullámokat verve maga körül, ami túlmutat azon, hogy első két győri évében bajnokságot tudott nyerni, és összeakasztotta nem létező bajszát az akkori futballelittel. A “pénzéhes”, “összeférhetetlen”, “outsider”  jelzők,  amelyeket Verebesre aggattak, arról árulkodnak, hogy ő a nyolcvanas évek Magyar Népköztársaságában valami olyat alkotott, ami társadalmi szempontból is éreztette hatását. Ezért legalább egy említést megérdemel, ha továbbra is arra törekszünk, hogy megreformáljuk a „magyarfocit”.

A ’80-as évek elején Győrött egy új érzés kerítette hatalmába nemcsak a sportszerető lakosságot, de az egész „gondolkodó” térséget. A továbbiakban ennek az új érzésnek a marginális pontjait próbálom felidézni, miközben reményeim szerint azt is látni fogjuk, miért volt annyira nehéz dolga Verebes Józsefnek és azoknak, akik a Rába ETO-nál töltött öt esztendő alatt vele dolgoztak.

Rába Vasas ETO

1. Főváros kontra vidék

Ahogyan ma is, úgy a Kádár-rendszerben, így a ’80-as években is igaz volt az, hogy minden fontos dolog a fővárosban, Budapesten dől el. Különösen igaz volt ez akkor, amikor a politika az élet minden területét irányítása alá próbálta vonni. Az állami szervek polip módjára nyúltak ki a fővárosból, hogy a vidéket irányítsák. Ez alól nem volt kivétel a labdarúgás sem. Néha még ma is azt mondjuk, hogy túl sok a fővárosi csapat az NBI-ben (12 együttesből 5), de eközben azt is látnunk kell, hogy az utóbbi években inkább a vidékiek domináltak (Debrecen, Videoton). Ez viszont egyáltalán nem volt elmondható az NBI-ről a „proto-Verebes” érában, a ’70-es években.

Elég csak annyit említenünk, hogy a legutóbbi vidéki bajnokcsapat az 1963-as Győr volt. Tehát Verebesig majdnem húsz év telik el úgy, hogy a soros NBI-es kiírásokat fővárosi csapatok nyerik meg. Az 1981/1982-es bajnokságot megelőző 10 szezonból ötször fordult elő az, hogy az NBI dobogóján csak budapesti alakulatok tanyáztak. Az évtizedben pedig mindössze kétszer esett meg, hogy egy vidéki együttes az ezüstéremig jutott (Videoton, Tatabánya). Nekik ez volt a csúcs. Tíz szezon, tíz fővárosi győztes.

Teljes cikkért kattints ide!