Kategória: Cikkek

A futballhistória tele van szenvedéstörténette.

Az első három labdarúgó-világbajnokság története – A futball hőskora

A futballhistória tele van szenvedéstörténettel. Se szeri, se száma a konteóknak lecsalt meccsekről, megvett bírókról, tragikus hőseposzoknak az utolsó pillanatban sérülések, öngólok miatt, gyengébb ellenfelekkel szemben elbukott trófeákról. Sorozatunkban a hőskort, a harmincas évek világbajnokságait vesszük górcső alá – mazochista szemszögből.

Szegény ember Mátyás király udvarában

A jugoszláv csapat az esélytelenek nyugalmával utazott ki az első vébére. A hajóút hetekig tartott, de viszontagságai jó csapatépítő tréningnek bizonyultak. Igaz, etnikai ellentétek nem dúltak az együttesen belül – azok ui. már indulás előtt otthon marasztalták a horvátokat, akik megsértődtek, amiért a szövetség székházát Zágrábból Belgrádba helyezték át.

Az 1930-as világbajnokság összefoglalója

Első meccsükön simán nyertek a bolíviaiak ellen. Ezt megkönnyítette a dél-amerikai Gómez első félidei lábtörése és a mindössze huszonhét éves Matteucci játékvezető, aki gyakran tévedett az andesiek kárára, viszont nehezítette Bermúdez kapusuk remeklése. Aztán a jugók egyetlen profija, Ivica Bek az FC Sète-ből (később a francia nemzeti tizenegyben is tündökölt) megtörte a jeget, és a vége 4-0 lett.

A brazil válogatott már nagyobb falat volt, amit az is mutat, hogy ezúttal déli szomszédaink hálóőre, Jaksics volt a mezőny legjobbja. A kanárikat gyengítette a zord uruguayi időjárás, valamint az, hogy előzőleg öt évig nem léptek pályára, és náluk is volt belső konfliktus, aminek köszönhetően a são paulóiak – köztük Friedenreich, a csodacsatár – nem jöttek el a tornára. A találkozó így meglepetésre 2-1-es délszláv győzelemmel zárult (az átlagéletkoruk 21 év és 258 nap volt: ez VB-történeti csúcs!), a brazilok pedig utazhattak haza.

Fejpárbaj a döntőn
Fejpárbaj a döntőn


A döntőbe jutásért a házigazda uruk elleni összecsapást a világbajnokságon rekordlétszámú nézősereg láthatta – még a döntőn se voltak 80000-en. A nagy esélyes (1924-es és 1928-as olimpiai bajnok) házigazdák aztán 6-1-re nyertek, de úgy, hogy arra a Guardian is a “gyalázat” szót használja. 2-1-es hazai vezetésnél előbb Gilberto de Almeida Rego, a brazil bíró egy szabályos vendégtalálatot nem adott meg, majd a harmadik uruguayi gól úgy esett, hogy a már taccsra ment labdát egy rendőr (?!!) juttatta vissza a játéktérre.

A harmadik helyet végül a csupa szerb labdarúgóból álló jugoszlávoknak adták, mert ők a végső győztestől kaptak ki. Otthon hősként ünnepelték őket, hiszen ők voltak a szegény ember Mátyás király udvarában, sőt, nemrég film is készült róluk!

Teljes cikkért kattints ide!

a Maracana, ill. a berni Wankdorf-stadion

1950: Amikor Brazília már ünnepelt – és Uruguay győzött

1950: Amikor Brazília már ünnepelt – és Uruguay győzött

A második világháború után a világ újra élni, örülni, focizni akart. A brazilok pedig világbajnokságot rendezni – és persze megnyerni. A franciaországi bronzérmes válogatottat egy egész ország ünnepelte, és a 1950-es tornára már úgy tekintettek, mint az ő végső győzelmük színhelyére. Ennek szimbóluma lett a frissen felhúzott Maracanã stadion is – minden idők legnagyobb arénája, igazi futballszentély.

A hazaiak jól kezdtek: Mexikót 4–0-ra verték, de Svájc ellen csak 2–2 lett, Jugoszlávia ellen pedig kiizzadták a 2–0-s győzelmet. A négyes döntőben viszont már szárnyaltak: Svédország 7–1, Spanyolország 6–1 – Brazília mindenkit elsöpört. Kialakult a csodálatos Zizinho–Ademir–Jair hármas, középen a gólzsák Ademirrel. Az utolsó meccs előtt már egy döntetlen is elég lett volna az aranyhoz – és az ellenfél a nem túl meggyőzően játszó, de erős Uruguay volt.

Ööö…vagy mégse leszünk bajnokok? Schiafffino egyenlítő gólja
Ööö…vagy mégse leszünk bajnokok? Schiafffino egyenlítő gólja

 

A biztos siker tudatában Brazíliában elszabadult az eufória. A riói polgármester előre világbajnoknak nyilvánította a csapatot, a sajtó pedig a fotójuk mellé ezt írta: „Íme, a világbajnok!”

Ööö… vagy mégsem leszünk bajnokok?

Ez a hozzáállás viszont feltüzelte az uruguayiakat. Csapatkapitányuk, Obdulio Varela így szólt társaihoz: „Nézzétek csak a kétszázezer nézőt. A pályán viszont csak tizenegyen vannak a brazilok is!” Az első félidőt kibekkelték, majd a második elején ugyan gólt kaptak, de Varela egy hosszú reklamálással kizökkentette a hazaiakat. Ezután jött Schiaffino egyenlítő gólja, majd Alcides Ghiggia győztes találata – és a stadion néma lett. 200 ezren sokkos csendben nézték végig a brazil válogatott összeomlását.

Maracanazo: egy szó, egy trauma

Az 1–2-es vereséget a nemzet tragédiaként élte meg. Sokan sírtak, voltak, akik öngyilkosságot követtek el. A történet neve örökre bevésődött a futballtörténelembe: Maracanazo. Kiderült: nem elég előre inni a világbajnoki siker levét – a döntőt meg is kell nyerni. A mentális erő itt többet számított, mint a taktika vagy a stadion mérete.

Azóta a brazil futball sokat tett a gyógyulásért. Ötször nyertek világbajnokságot, és a 2014-es hazai torna idején már Maracanazo nevű sört is lehetett kapni – öniróniával, nem keserűséggel. Hogy mikor jön ki a Mineirazo energiaital a 2014-es németektől kapott 1–7 után? Nos, ki tudja…

Teljes cikkért kattints ide!

kistarcsa

Miért kell Argentínának nyernie a VB-t?

Még mielőtt durva részrehajlással vádolnák a Fociológust, szögezzük le, hogy szerkesztőségünk a mostani világbajnokság alatt nem szurkol egyöntetűen egyetlen csapatnak sem, és alább sem az argentinok melletti kiállásra buzdítunk. Jelen cikkünkben –  folytatva a Fociológus Könyvklub sorozatát – Jonathan Wilson nemrég magyarul is megjelent Az argentin foci – Argentína futballtörténete a kezdetektől Messiig című könyvének vizsgálatával bizonyítanánk, miért is több ez a világbajnokság sok millió argentin focibolondnak, mint holmi élet-halál kérdés. 

pibe

Két nappal huszonkilencedik születésnapja után, szinte pont két évvel ezelőtt Lionel Messi közvetlenül a tizenegyespárbajban Chile ellen elvesztett 2016-os Copa América-döntője után a sajtónak nyilatkozva bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván szerepelni hazája válogatottjában. A saját büntetőjét is kihagyó csapatkapitány szavai lesújtók voltak:

“Ez van. Így döntöttem. Mindent megtettem, amit csak tudtam. Az igazság az, hogy ez már a negyedik döntőm, amit elbuktam…”

1993-óta Argentína felnőtt válogatottja egyetlen tornát sem nyert meg, pedig nemcsak az azt megelőző időszak történelme predesztinálta volna az albicelestét az elmúlt negyed században valamilyen trófea elhódítására, hanem az az elképesztő játékosállomány is, amelynek kinevelése az argentin foci 1893-tól kezdődő hagyományaiból eredeztethető.
Jonathan Wilson a tőle megszokott módon nem innen, az AFA elődjének, az AAFL-nek az alapításától kezdi Argentína futballtörténetét, hanem az ország nemzetté válásának kulcspillanataitól. A politika- és gazdaságtörténeti kontextusba ágyazott narratíva, ami egyébként is oly fontos szerepet kap Wilson köteteieben, jelen esetben különösen hangsúlyos. Ha van ország, ahol a társadalmi mentalitás a legjobban tükröződik a labdarúgásban, akkor az Argentína.

Teljes cikkért kattints ide!

2025-ös labdarúgó-világbajnokság

A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága

Véget értek a világbajnokság csoportmeccsei, feltérképezhettük az erőviszonyokat, volt néhány komoly “meglepcsi”- Mészöly Kálmán szavával élve – , és ezen felbuzdulva összegezzük a nyolc csoport nyolc komoly tanulságát, hol kisebb, hol nagyobb összefüggésben a pályán látottakkal.

1) Akinek a csillaga leáldozott: Akinfejev

 

Az oroszok 1-ese, aki egész karrierjét a CSZKA Moszkvánál töltötte. Az Uruguay elleni meccsig egyetlen védést sem mutatott be. Persze, a szaúdiak és az egyiptomiak sem tornáztatták meg nagyon, de egy gólt azért így is beszedett Egyiptom ellen. A harmadik körben aztán már volt dolga Igornak, aki amellett, hogy hét kapura tartó lövésből négyet hárított, háromszor a hálóból kotorhatta ki a labdát. Most pedig készülhet a spanyolok ellen, akik Suárezéknél is nagyobb nyomást gyakorolhatnak majd a kapujára.

Nem mondom, hogy pocsékul teljesít, sem azt, hogy még nem villanthat nagyot, egyszerűen csak Akinfejevben sokkal több volt annál, hogy elkényeztetett portásként strázsáljon moszkvai őrhelyén egész pályafutása alatt. 2004-ben és még utána is bőven lett volna lehetősége egy topklubba igazolnia, de most 32 évesen már nem valószínű, hogy egy BL-ben is erős csapat kezdő kapusként számítson rá.

A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága
A VB-csoportkör 8 legnagyobb meglepetése és tanulsága

 

2) A legerősebb kiscsapat: Irán

Ki merné kiscsapatnak titulálni manapság Belgiumot, Horvátországot, Uruguayt, Svájcot vagy Mexikót? Ezek a csapatok mind továbbjutottak annak rendje és módja szerint, még ha a hatpontos Mexikónak volt is miért izgulni a harmadik fordulóban. A kiesettek közül nyilván ott az óriás Németország, a kőkemény Szerbia, a nagyot küzdő Nigéria, vagy a többre érdemes Lengyelország. De ezen csapatok játékoskeretének összértéke mind bőven 100 millió euró felett van, így kicsinek cseppet sem nevezhetnénk.

Viszonyításképp a legkisebb értékkel Panama válogatottja bír: az ő keretükben szereplő játékosok összértéke mindössze 8 millió euró, míg a legdrágább csapata a franciáknak van, ahol ez az összeg  1,08 milliárd euró. Ez alapján az összesítés alapján tehát a százmilliós keretekkel nem rendelkezők közül Irán tette a legjobb benyomást a csoportkörben. Négy gyűjtött pontjukkal akár tovább is juthattak volna à la Argentína. Spanyolország ellen egyetlen megingástól eltekintve levették a pályáról Diego Costát. Egy győzelmet is begyűjtöttek némi szerencsével Marokkó ellen.

3) A torna kapusa eddig: Schmeichel

Bár joggal pályázhatott volna erre a címre a mexikói Guillermo Ochoa is, szegény csak beszedett három gólt az utolsó csoportkörben. Igaz, nagyon egyikről sem tehetett. De a németek elleni produkciója kitűnő, és a Dél-Korea ellen is csak egy Son-löket fogott ki rajta. Ennél mondjuk ki is jött az a hátránya, ami miatt nem igen kelendő játékos. Történetesen, hogy 185 cm alatti kapusról van szó. Ezzel szemben a dán óriásfi, Schmeichel kis híján 190 cm, és eddigi egy kapott gólja miatt a tornán a legjobbak közé kell soroljuk.

Még akkor is, ha például Muslera, vagy az egy meccsen védő Mandanda eddig gólt se kapott – de egyiküknek sem kellett nagyon megerőltetnie magát. Bár tény, a Leicester kapusa is inkább csak napozott a franciák ellen, viszont az, hogy ők és nem a peruiak jutottak tovább, nagyban neki is köszönhető: két parádés védése is volt azon a meccsen. Cueva tizenegyesénél meg  addig szuggerált, amíg az fölé nem lőtte a labdát.

Teljes cikkért kattints ide!

Három olyan csapat volt, akik a csoportmérkőzések alatt 65% feletti labdabirtoklással büszkélkedhettek.

Ennyi maradt az idei labdarúgó-világbajnokságból

Két meccs a világ. Ennyi maradt az idei labdarúgó-világbajnokságból, amit minden négyévente oly epedve várunk, és ünneplünk. A kieséses szakasz eddigi tizennégy mérkőzése nemcsak emlékezetes pillanatokkal szolgált, hanem olyan figyelemre méltó jelenségeket is, amelyeket állandó szerzőnk Belovai György és a Nagykeró blog szerkesztője, Kovács Soma foglal össze nekünk.

ITT A LABDA, HOL A LABDA

A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság már jelzésértékű volt, az oroszországi VB azonban teljesen nyilvánvalóvá tette: (csak és kizárólag) labdabirtoklásra építő játékkal nem lehet világeseményt nyerni. Ez persze nem teljesen igaz, viszont az idei VB trendje megint csak az lett, hogy jobb minél kevesebbet a játékszerrel törődni, és a felszabadított energiát arra használni, hogy megbénítsuk az ellenfél játékát (valamivel bátrabb csapatoknál még a kontrázás is megengedett).

Három olyan csapat volt, akik a csoportmérkőzések alatt 65% feletti labdabirtoklással büszkélkedhettek. Spanyolország (72.8%) úgy esett ki a házigazda ellen, hogy még a csoportbeli teljesítményét is sikerült feljavítania: 78.9%-ban birtokolták a labdát 120 perc alatt. Az argentinoknak (67.8%), akiknek újra sikerült maguk alatt vágniuk a fát (a gyenge teljesítmény mellé a hírek szerint Sampaoli is teljesen elveszítette a tekintélyét) a döntős franciák ellen ugyan romlott az átlaga, de a 4-3-as vereség mellett is 60.2%-ban volt náluk a labda. Németország nem csak a brutális xG mutatója alapján kellett volna, hogy továbbjusson, de az átlagban 70.2%-os labdabirtoklás is a kieséses szakaszra predesztinálta volna őket, ha a mérkőzéseket a számok döntik el.

Igaz, alkalmazkodni is tudni kell. Az oroszok hiába védekeztek masszívan, azáltal, hogy egyik kieséses mérkőzésen sem próbáltak dominálni, borítékolható volt az, hogy előbb-utóbb elvéreznek. Ezzel szemben az argentinok elleni 40-60 után Deschamps franciái megfordították az arányokat, és Uruguayt 60%-os labdabirtoklási mutatóval ejtették ki, hogy aztán az elődöntőben a libikóka teljes legyen egy 36-64%-os belga fölénnyel.

Hogy 180 fokos fordulatot vett volna a világ? Ha nem is kell teljesen elfelejteni a 70-80%-os labdabirtoklásra építő futballt, az világosan látszik, hogy a világ (akár a legkisebb nemzetek is) megtanult alkalmazkodni ehhez, és az esetek többségében (lásd a 2016-os EB-t, valamint az idei VB-t) sikerrel tudja hatástalanítani azt. Az pedig csak egy újabb adalék a változáshoz, hogy a keretek minősége sem állandó, ami megnehezíti pl. Spanyolország dolgát abban, hogy 10 éven át csakis sikerrel játszhassa a tiki-takát.

Teljes cikkért kattints ide!