A magyar labdarúgás története című (társszerzős) ötkötetese Spirót juttatta eszembe, aki anno az Ikszekről azt mondta: olyan könyvet akart írni, amely alatt beszakad az asztal. Nos, A magyar labdarúgás története alatt beszakad, és nem a terjedelme miatt.
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az utóbbi 30 esztendő legjobb magyar idegenlégiósa, ha tehette volna, itthon maradt volna egész pályafutása során?
Vannak érdemtelenül felkapott futballcsillagocskák, túlértékelt bálványok – de olyanok is, akiket méltatlanul agyonhallgatnak. Magyar források még Mezey Györgyről vagy Dzsudzsák Balázsról is több dicsérő szót írtak le, mint Egri-Erbstein Ernőről, pedig az utóbbi Bukovihoz, Guttmannhoz mérhető kaliberű edző volt – ehhez képest sokan egyáltalán nem is hallottak róla.
1981-ben a Magyar Népköztársaság ugyanolyan messze volt az Egyesült Államoktól, mint manapság. A Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóit ugyanakkora távolság választotta el a CBGB-ben iszogató „punkoktól”.
(Disszidálása) Varga „dobbantásával” kapcsolatban két fő narratíva terjedt el. Az egyszerűség kedvéért az elsőt nevezzük kommunistának, a másikat antikommunistának.