Ápolt bajusz. Hátul egy kicsit hosszabbra hagyott frizura. Gyors léptek. Már a tizenhatoson belül. Éles sípszó. Tizenegyes. Átadja, át szokta, már megszokta. Ezt legalábbis. Öklök a magasban, a szögletzászlónál összeölelkezik a belgával. Hol őt szolgálja ki, hol ő szolgálja ki őt. Kiabálás a kispadról. Lassan negyven éve ez megy. Már megérti, de mégsem az igazi. Beszélgetne. Magyarul. Magyarországon. Csere. Rendszerváltás. Mégis marad. A négy-három-három. Honvágy. Nem bűn az. Renault 19. Az is úgy gurul, mint az olasz sportautók. Csak az elvárások mások. Magasabbak. Neki elég, ha hétvégén betalál. A címlapok nem kellenek. Hogy betaláljanak. Gól. Tizenegyes. Gól. Büntető. Mi lehet Kispesten?
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az utóbbi 30 esztendő legjobb magyar idegenlégiósa, ha tehette volna, itthon maradt volna egész pályafutása során? Ha nem olyan állapotok uralkodtak volna Magyarországon, mint a rendszerváltást megelőzően (és követően), elképzelhető, hogy Kovács Kálmán a magyar pályákon harcolja ki a tizenegyesek tömkelegét, és rúgja a gólokat számolatlanul hosszú éveken át. Ahhoz viszont, hogy profi labdarúgó legyen, megkeresse azt a 70 ezer dollárt, amit elérendő célként kitűzött maga elé, külföldre kellett igazolnia. És ha már ott volt, letette a névjegyét. Nem találta meg Eldorádót, ahogyan kortársa, Détári, nem vitt el minket a hedonizmus világába, ahogyan Döme. Mégis az európai topfutball vérkeringésében pödörte bajuszát, tevékeny részese lehetett egy világszínvonalú akadémiával rendelkező vidéki kiscsapat igazi felemelkedésének, de saját két szemével láthatta azt is, hogy milyen ereje van a labdarúgásnak a mindennapi életben, a politikában, még az olyan „fejlettebb” államokban is, mint Franciaország.
AZ AJA FELEMELKEDÉSE
Népessége alapján Auxerre-t nem sorolhatjuk a legnagyobb francia városok közé. A fővárostól, Párizstól nagyjából kétórányi autóútra található települést mindössze 39 ezer fő lakja, ami magyar viszonylatban nagyjából Dunakeszinek felel meg. Saját régiójában, Burgundiában is csak a negyedik legnagyobb városként tartják számon, nem meglepetés, hogy hasonló kategória alapján Franciaország első 120 városa között sincs Auxerre. A futballszeretőknek mégis sokkal ismerősebben cseng a Yonne folyó partján fekvő városka neve, mint több más 100-200 ezer főt számláló településé.
Az AJ Auxerre története 1905-ben kezdődött egy kormányrendelettel. Franciaország a szekularizáció útjára lépett, ami azt jelentette, hogy a közigazgatás területén végérvényesen szétválasztották az egyházat az államtól, a vallásit a világitól. Ez volt a loi du 9 décembre 1905 concernant la séparation des Églises et de l’État. Az elivlágiasodás veszélyeitől tartva az auxerre-i Deschamps abbé egy olyan elhatározásra jutott, amit talán azóta is áldanak nemcsak a helybeliek, de a jóérzésű futballkedvelők is. Elég egy pillantást vetnünk a labdarúgóklub hivatalos nevére. AJA, vagyis Association de la Jeunesse Auxerroise. Manapság sokan elfeledkeznek arról, hogy mi célt szolgál a mozaikszó J betűje. Jeunesse, azaz fiatal(ság), a fiatal auxerre-iek egyesülete. Deschamps abbé ugyanis attól félt, hogy a helyi fiatalok a kormány döntése miatt elkallódnak, ezért jobbnak látta, hogy megalapítson egy sportegyesületet, ami egyfajta óvóhelyként funkcionálhat a jövőben a fiatal generáció számára.
Bő félévszázadnyi szunnyadás után, mialatt az AJA az alacsonyabb osztályokban, az amatőr ligákban múlatta az időt, 1961-ben Bonnefoy abbé úgy dönt, hogy a csapat jövőjét rábízza annak 23 esztendős játékosára, a helybéli Guy Roux-ra. A mindössze húszas évei elején járó Roux szűk egy évtizedig látja el játékos-edzőként a feladatát, majd 1970-től csak utóbbi tisztségére, az edzősségre koncentrál. Ez a döntés viszont korántsem azt jelentette, hogy eggyel kevesebb feladatot vállalt volna magára Guy Roux. Éppen ellenkezőleg, ettől kezdve a klub minden egyes rezdülését szem előtt tartotta, a klub felett teljes irányítást eszközölt, ami az edzések levezénylésétől egészen a szomszédos farmerekkel történő, „pályakarbantartó” kecskékről folyó tárgyalásokig terjedt. Az egyre komolyabb edzői feladatokat pedig úgy volt kénytelen ellátni, hogy egyetlen „szakmai továbbképzése” egy egyhónapos kirándulás volt Londonban, a Crystal Palace csapatánál, akik akkoriban az angol negyedik vonalban vitézkedtek.