kklte bajnosgág

A csapat neve Rába Vasas ETO!

Hogyan lett a remény szigete a magyar futball térképén a Verebes vezette ETO, és miért hasznos manapság is erről beszélnünk?

The name of this song is New Feeling. That’s what it’s about – szólal meg David Byrne, a Talking Heads együttes frontembere az 1981-ben kiadott (élő felvételeket tartalmazó) lemez első számát megelőzően. Hangja nem túl erőteljes, mégis érezhető benne a magabiztosság. Az első mondat után hatásszünet. Magabiztosság, ami abból fakad, hogy tudja: miről énekel, miért énekel. Az „Új Érzésről” szól az egész. Az aktuális dal is, meg az is, ami körülötte van.

1981-ben a Magyar Népköztársaság ugyanolyan messze volt az Egyesült Államoktól, mint manapság. A Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóit ugyanakkora távolság választotta el a CBGB-ben iszogató „punkoktól”. Győrből nagyjából 7.000 kilométerre kell integetni, hogy New Yorkból viszonozzák az üdvözlést. Mégis, az említett évben úgy tűnt, a két város egy levegőt szippantott.

Verebes József 1941-ben elrugaszkodik a Haller tértől, hogy 40 évvel később egészen nagy lendülettel landoljon a magyar futball lágyan ringatózó pocsolyájában. Ezzel az ugrással pedig olyan hullámokat verve maga körül, ami túlmutat azon, hogy első két győri évében bajnokságot tudott nyerni, és összeakasztotta nem létező bajszát az akkori futballelittel. A “pénzéhes”, “összeférhetetlen”, “outsider”  jelzők,  amelyeket Verebesre aggattak, arról árulkodnak, hogy ő a nyolcvanas évek Magyar Népköztársaságában valami olyat alkotott, ami társadalmi szempontból is éreztette hatását. Ezért legalább egy említést megérdemel, ha továbbra is arra törekszünk, hogy megreformáljuk a „magyarfocit”.

A ’80-as évek elején Győrött egy új érzés kerítette hatalmába nemcsak a sportszerető lakosságot, de az egész „gondolkodó” térséget. A továbbiakban ennek az új érzésnek a marginális pontjait próbálom felidézni, miközben reményeim szerint azt is látni fogjuk, miért volt annyira nehéz dolga Verebes Józsefnek és azoknak, akik a Rába ETO-nál töltött öt esztendő alatt vele dolgoztak.

Rába Vasas ETO

1. Főváros kontra vidék

Ahogyan ma is, úgy a Kádár-rendszerben, így a ’80-as években is igaz volt az, hogy minden fontos dolog a fővárosban, Budapesten dől el. Különösen igaz volt ez akkor, amikor a politika az élet minden területét irányítása alá próbálta vonni. Az állami szervek polip módjára nyúltak ki a fővárosból, hogy a vidéket irányítsák. Ez alól nem volt kivétel a labdarúgás sem. Néha még ma is azt mondjuk, hogy túl sok a fővárosi csapat az NBI-ben (12 együttesből 5), de eközben azt is látnunk kell, hogy az utóbbi években inkább a vidékiek domináltak (Debrecen, Videoton). Ez viszont egyáltalán nem volt elmondható az NBI-ről a „proto-Verebes” érában, a ’70-es években.

Elég csak annyit említenünk, hogy a legutóbbi vidéki bajnokcsapat az 1963-as Győr volt. Tehát Verebesig majdnem húsz év telik el úgy, hogy a soros NBI-es kiírásokat fővárosi csapatok nyerik meg. Az 1981/1982-es bajnokságot megelőző 10 szezonból ötször fordult elő az, hogy az NBI dobogóján csak budapesti alakulatok tanyáztak. Az évtizedben pedig mindössze kétszer esett meg, hogy egy vidéki együttes az ezüstéremig jutott (Videoton, Tatabánya). Nekik ez volt a csúcs. Tíz szezon, tíz fővárosi győztes.

Teljes cikkért kattints ide!

Maradona megdönthetetlen utolsó csillanása: Emlékezetes pillanatok

Maradona megdönthetetlen utolsó csillanása: Emlékezetes pillanatok

Éppen ma 27 éve, hogy az egykor szebb napokat is megélt Újpest labdarúgócsapata ellen lépett pályára az egykor szebb napokat is megélt isteni Diego Nápolyban. A korszak zsenije sokaknak még mindig elsőként ugrik be, ha azt mondjuk: argentin foci. Egy embléma, megkerülhetetlen toposz, aki előkelő helyet kap Jonathan Wilson hamarosan magyarul is megjelenő Angels With Dirty Faces: The Footballing History of Argentina című könyvében is. Küzdött ő mindennel pályán és pályán kívül – most a lilák elleni harcát elevenítjük fel.

1991. április 26. Helyi rendőrök közelednek vészjóslóan egy Buenos Aires külvárosában megbúvó apartmanhoz. A környéken lakók többsége sejti, hogy milyen céllal jöttek a „kékek”. Már hónapok óta megfigyelés alatt tartanak egy szomszédos, aprócska lakást. A nyomozók pillanatok alatt bejutnak az apartmanba, szinte ugyanebben a momentumban több csomag és táska zúdul az épület előtt elterülő járdára és az argentin napilapokkal zsúfolt újságosbódéra.

Az egyszobás lakásban tartózkodók megpróbálnak minél gyorsabban cselekedni, és utat engedni a ’bűnözőreflexnek’, ahogyan a ’hölgyek’ is igyekeznek a másodperc törtrésze alatt felvenni a fonalat, és összefűzni a szemük előtt robbanásszerűen lezajló eseményeket egy értelmes láncolatba. Egyedül egyvalaki lóg ki ebből az akciófilmbe illő jelenetből. Egy harminc körüli, göndör hajú, pocakos férfi mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel, talán a legszebb álmai andalító ölében (a valóságban pedig egy teljesen átlagos ágyon), ahol nem létezik ez az apartman, de még az argentin főváros sem. Miután a rendőrök felverték a Buenos Aires-i külvárosi színpadon zajló tragikomédia pillanatnyilag legboldogabb szereplőjét, főhősünk száját csupán ennyi hagyta el:

„Hol van Claudia? Hát, persze… Claudia otthon van… ez nem az én otthonom.”

A következő jelenetben a farmert, gyapjúpulóvert, arcán pedig legalább négynapos borostát viselő „gyanúsítottat” bilincsben vezetik az autóhoz, néhány pillanat múlva pedig már a hatalmas tömeg ölelésében találja magát. Talán 10 éves korában volt utoljára, hogy az emberek nem tudták minden lépését követni, de hosszú idő után valószínűleg először érezte legkevésbé fojtónak ezt az ölelést. Egy pimasz mosoly, szemében pedig az ’ezt akartátok, nézzétek végig’ prófétai elégedettsége. A hirtelen támadt zavart szinte azonnal megszakítja az összegyűltek együttes skandálása:

„Diego! Diego! Diego!”

Alig hat hónappal korábban Budapest IV. kerületében a fehér sportszár, világoskék nadrág és a fehér mez még hihetetlen színben tűntette fel a Buenos Aires-i hacukát. A Megyeri úton összegyűlt nagyjából húszezer ember nem mert, vagy inkább nem akart belegondolni abba, hogy mi fog történni a magyar fővárostól még mindig elképzelhetetlen távolságra fekvő Buenos Airesben fél esztendő múlva. Akik kilátogattak arra a mérkőzésre, egyvalamit akartak: megragadni a pillanatot, örökre elraktározni az emlékezetben, és semmiképpen sem engedni, hogy elmúljon. Hiszen ha még akkor nem is lehetett mindenki biztos benne, mégis ez volt az utolsó pillanatok egyike, amikor Diego Armando Maradona géniusza engedte magát megmutatni, felcsillantani egy momentumot abból, ami ’istenségét’ megalapozta.



Történetünknek nincs biztosan kijelölhető kezdőpontja, de lesz elkerülhetetlen és megjósolható végpontja. Egy isten, aki nagyon is emberi térdre rogyásának stádiumai során végighaladva az utolsó pillanatok egyikéhez érkezett, amit önkényesen az SSC Napoli – Újpesti Dózsa BEK párharc időpontjaként jelölünk ki.

„Vattene, se vuoi

Tanto non ti cercherò”

„Vattene, se vuoi

Tanto non ti cercherò”

A KICSI ÓRIÁS ÚTJA NÁPOLYIG

Állítólag az első embereket a félelem vezérelte, amikor először találkoztak egy tőlük idegen, más területről származó emberrel, és érzéseik kifejezésére a beszédet hívták segítségül. A társaiknak egyszerűen csak annyit mondtak, hogy ’óriással’ találkoztak. Az igazság viszont az volt, hogy a titokzatos idegen egy cseppet sem volt az, amit óriás alatt értünk. Egyszerűen más volt. Más, mint amihez a kisebb törzs hozzászokott. Idegen volt, de legkevésbé sem kétszer olyan magas és dupla olyan erős, amint a szokatlan helyzettől, félelemtől vezérelt leírás állította.

Teljes cikkért kattints ide!

Varga „dobbantásával” kapcsolatban két fő narratíva terjedt el.

Varga Zoltán: Önmagától senkit se lehet megmenten

Ő volt a legkedvesebb futballistám (így, múlt időben). Nemcsak sportolói zsenialitása miatt vagy azért, mert Fradi-szurkoló vagyok, és ő 1968-ig az FTC-nek szerzett sok-sok dicsőséget. Engem főleg a személyisége fogott meg.

Megindított, hogy zabigyerekként se az apja, se az anyja nem szerette, és emiatt interperszonális kapcsolataiban képtelenné vált az ősbizalomra, szeretetre és annak elfogadására is; ehelyett az anonim ezerfejű Cézár rajongásától vált függővé, és azért is imádott annyira edzeni, mert zsonglőri technikájával, már-már cirkuszi mutatványaival újra meg újra tapsot csalhatott elő a közönségből. Közel állt hozzám a világidegensége, a mizantrópiája, a maximalizmusa, az, ahogy megvetette a gagyizást, a kontraszelekciót, a nepotizmust, de még a hibái: paranoid megnyilvánulásai, összeférhetetlensége is, és az is, hogy folyton antiszociálisnak, deviánsnak bélyegzik.



A magyar labdarúgás Coriolanusát, lényeglátóját láttam benne. Fanatizmusát, intoleranciáját is elnéztem, mert hitelesnek tartottam, kivételnek ott, ahol a belülről szétrothadtság, a cinizmus, a már-már újfajta morbus hungaricus sá vált kóros hazudozás a főszabály.

A cucilista karaktergyilkosság terméke: V. Z., alias Mr. X
A cucilista karaktergyilkosság terméke: V. Z., alias Mr. X

(Disszidálása) Varga „dobbantásával” kapcsolatban két fő narratíva terjedt el. Az egyszerűség kedvéért az elsőt nevezzük kommunistának, a másikat antikommunistának. Az első szerint Varga tette árulás, mert a futballista – aki az 1968-as ötkarikás játékokon részt vett magyar labdarúgó-válogatott első számú kulcsjátékosa volt – hallatlan módon éppen az olimpia előtt, ráadásul esküjét megszegve hagyta cserben csapatát és egyben hazáját is…

Felveti ui. a kérdést: hogyan adhattak a férjnek és nejének (az utóbbinak egy nyugat-európai társasutazásra) egy időben útlevelet, amikor ez akkoriban kizárt volt, éppen a „tiltott határátlépések” megakadályozása végett! Bocsák – akinek fejtegetései nincsenek kellően dokumentálva – úgy okoskodik, hogy az ügy hátterében a kémelhárítás és a III/III-as ügyosztály vetélkedése állhatott.

Teljes cikkért kattints ide!

elindúlt a bajnokág

Elindult a bajnokság! Bankett pénteken!

Tisztelt Sporttársak!

Hétvégén útjára indult a labda a 2017/2018-as bajnokságban. 🙂
Bankett és díjátadó vacsora 2017. október 6-án, pénteken 18:00-kor a Cápa presszóban. (Kistarcsa, Hunyadi utca 2.)

Kérjük, aki még nem küldött nevezési lapot/játékoslistát, küldje el e-mailen!
A nevezési díj (140 000 Ft/csapat + 1.500 Ft/fő) befizetése a következőképpen alakul:
Minimum 50% október 22-ig, (4. forduló) a fennmaradó összeg december 3-ig (10. forduló).

Legyetek szívesek a határidőket betartani, ellenkező esetben pontlevonással büntetjük a hátralékos csapatokat!

Üdv,

KKLTE vezetőség
Pillanatkép az 1938-as világbajnoki elődöntőről, Magyarország-Svédország 5-1.

Aranycsapat előtti aranykor gyökerei

Szegedi Péter: Az első aranykor. Akadémiai Kiadó, 2016.

A magyar futball narratívái erősen Aranycsapat-centrikusak. Puskásék az utókor számára sokáig frusztráló bezzeg-gyereknek számítottak, elvégre minden idők egyik legjobb focicsapatát, amely egy mindössze 93 ezer négyzetkilométeres, tízmilliós országot képviselt, nehéz akár megközelíteni is – ezért van, hogy minden örökranglistán Top Tenes, tehát hazai elődeit is felülmúlja. Ez sem indokolja azonban, hogy megfeledkezzünk a történeti-társadalmi kontextusról, amely a kivételes teljesítmény hátterét biztosította, arról a miliőről, amelyben a magyar futballkultúra és szakmai tradíció kifejlődött, és arról, hogy hazánk már a II. világháború előtt VB-ezüstérmes válogatottat és a nívós Közép-európai Kupát elnyerni képes klubcsapatokat állított ki. Vagyis: arról, hogy 1945 előtt is volt már egy aranykorunk.

Ennek a korszaknak a feltárására az a Szegedi Péter vállalkozott, aki cionista csapatokról és a debreceni futballtörténetről szóló írásaival, ill. Riválisok című 2014-es könyvével vívott ki elismerést. Mivel (futball)szociológiából is PhD-zett, a honi fociológia zászlóshajójává vált. Kevesen szemléltetik Magyarországon olyan jól (éppen a labdarúgás példáján!), mit jelent Bourdieu-nél a mező fogalma – pedig a kilencvenes évek elején nálunk a vízcsapból is a nagy francia teoretikus jött! – , mint Szegedi, és a hőskor „pre-futballhuliganizmusának” is ő az egyik legnagyobb szakértője.

Könyvében három szakaszt különböztet meg: a közép-európai és ezen belül a magyar futballstílus kialakulását (1897-1919), az álamatőrizmust (1919-1926) és az ezüstkort (1926-1944). Az első fázist elemezve finom érzékkel szálazza szét azokat az interakciókat, amelyek az angol, a skót, az osztrák, a cseh és magyar játékosok, edzők, ill. futballfilozófiáik között kialakultak, miközben kitér arra is, hogy Magyarországon hogyan színezte mindezt a svábság és a zsidóság. Ami a Duna-menti iskola születését illeti: mint mindenütt, itt is angol importcikk volt a sportág, de ahol kicsiben passzoló skótok, vagy egy ír származású, „renegát” angol, Jimmy Hogan volt a tanítómester („mindent tőle tanultunk” – írta róla Sebes Gusztáv), ott nem az ánglius kick and rush terjedt el. (Goldblatt: The Ball is Round című könyve nyomán még tegyük hozzá: a Monarchiában Ausztria, Magyarország és Csehország, pontosabban Bécs, Budapest és Prága nacionalizmustól fűtött rivalizálása hamar nemzeti üggyé, a hiányzó igazi függetlenség pótszerévé tette a mindenféle „panem et circenses”-re ideális labdarúgást, ill. az abban az „ősi ellenfél” ellen elért sikereket.) A szépen, „gógyisan” játszó magyaros stílus is ekkor alakult ki, és olyan rohamos fejlődést eredményezett, hogy a magyar válogatott az első világháború előtti években az akkor még külön kasztot képviselő angolok mögötti élvonalba küzdötte fel magát – alig több, mint egy évtized alatt!

1940-ben 2-2-t játszottunk a Sepp Herberger vezette németek ellen Budapesten.
1940-ben 2-2-t játszottunk a Sepp Herberger vezette németek ellen Budapesten.

 

Az azonban, hogy mi az igazi magyaros foci, mégsem ilyen egyszerű – tudjuk meg a Kék-fehér, zöld-fehér című fejezetből. A magyarkodási konkurenciaharcban az első sokszoros bajnok és külföldön is diadalmasan portyázó – azaz: hazájának dicsőséget szerző – FTC vívta ki a „legmagyarabb csapat” titulust, bár stílusa inkább angolos, mint skót jegyeket viselt magán, és első rekrutációs bázisa mind a játékosok, mind a szurkolók terén a franzstadti sváb gyökerű, de lelkesen megmagyarosodó kispolgárság volt. Később vette át tőle a stafétabotot az asszimiláns – tehát hangsúlyosan magyar érzelmű! – zsidó középpolgári hátterű, a tikitaka egyfajta elődjét játszó MTK. Még mielőtt bárki is elővenné a rémes népi-urbánus, zsidó kontra nem zsidó sablont: a Fradiban is játszottak zsidó származású játékosok, és a nyíltan zsidó identitású, cionista csapat, a kisegzisztenciákra támaszkodó VAC és az MTK összecsapásai produkálták a magyar labdarúgás históriájának egyik legpokolibb verekedését, a (szefárd héberséggel mondva) jóm kippuri, avagy (askenázi héberül) jankiperi csatát.

Teljes cikkért kattints ide!