1950: Amikor Brazília már ünnepelt – és Uruguay győzött

a Maracana, ill. a berni Wankdorf-stadion

A II. világháború után a világ újra élni, örülni, játszani, focizni akart, a jogo bonito művészei, a brazilok pedig futballvilágbajnokságot rendezni – és megnyerni. A franciaországi bronzérmesek diadalát egy egész hatalmas ország áhította, mert így akarták demonstrálni, hogy senkinél sem alábbvalóak.

Ennyi maradt az idei labdarúgó-világbajnokságból

Három olyan csapat volt, akik a csoportmérkőzések alatt 65% feletti labdabirtoklással büszkélkedhettek.

Ennyi maradt az idei labdarúgó-világbajnokságból, amit minden négyévente oly epedve várunk, és ünneplünk. A kieséses szakasz eddigi tizennégy mérkőzése nemcsak emlékezetes pillanatokkal szolgált, hanem olyan figyelemre méltó jelenségeket is, amelyeket állandó szerzőnk Belovai György és a Nagykeró blog szerkesztője, Kovács Soma foglal össze nekünk.

Bajnoki rajt!

kklte kisrtarcsa bajnoki rajt

Tisztelt Uraim! A bajnokság a tervek szerint szeptember második hétvégéjén 8-9-én rajtol! Bankett!A kistarcsai cápa presszóban lesz, 2018. augusztus 31-én este 6 órai kezdettel.A bankettre szeretnénk kérni a résztvevők számát csapatonként, legkésőbb augusztus 27-ig leadni, mert a kajához számolnunk kell a létszámmal. Sorsolás2018. augusztus 28-án kedd este 18:30-kor. Helyszín cápa presszó! További információk!A bajnokságot mindkét … Olvass tovább